Certified partner of solidworks

Rólunk

Tevékenységünk a SOLIDWORKS képviseletében kiterjed a szakmai ügyféltámogatásra, oktatásra, adatkezelő rendszerek kiépítésére, tervezési feladatok fel- és átvállalására illetve különböző szoftveres vizsgálatokra.

A SOLIDWORKS piacvezető és a legtöbb integrált megoldást nyújtó szoftverrendszer.
A CAD szoftver mára egy termékcsaláddá nőtte ki magát, ami a gépészeti tervezésen és szimuláción túl, többek között tartalmaz elektromos tervező, adatkezelő, gyártásközi és -végi, minőségellenőrző, lapmentes műhelyrajz készítő, renderelő és technikai dokumentációkészítő modult. A CAM szoftverekkel pedig a gyártási folyamatok optimalizálását és felgyorsítását tesszük lehetővé ügyfeleink számára.

Az EuroSolid Zrt. megalakulását annak köszönheti, hogy két versenytársként működő cég tulajdonosa összefogott, azzal a célkitűzéssel, hogy együtt sikeresebbek legyenek. Cégünket a 2000-ben történt indulása óta az a cél vezérli, hogy magas szakmai színvonalon és a leghatékonyabb módon segítsük a gépészeti, terméktervezésben és gyártásban tevékenykedő vállalkozásokat műszaki kihívásaik megoldásában, hogy kiszámítható befektetés mellett növekedhessenek és optimalizálhassák munkafolyamataikat.


Az eredmények önmagukért beszélnek:

  • Több mint 1000 elégedett ügyfelet szolgáltunk ki SOLIDWORKS szoftverekkel.
  •  Ügyfeleinkkel hosszú távú partneri kapcsolatot alakítottunk ki, melynek alapja a személyre szabott támogatás, oktatás, közös innovatív gondolkodás.
  • Több mint 20 éve foglalkozunk CAD, CAM, PLM, MDC szoftverek bevezetésével, folyamatoptimalizálással és műszaki, illetve gyártástechnológiai szoftverek oktatásával és támogatásával.
  • A magas szakmai színvonalú terméktámogatást 13 fős támogatómérnök csapatunk segíti, akik saját szakterületekre specializáltan közel 100 tanúsítvánnyal rendelkeznek SOLIDWORKS CAD és további szoftverek területén szerzett szaktudásukról.
  • Támogatómérnökeink és üzletfejlesztési tanácsadóink 1500 bemutatót tartottak országszerte CAD és CAM szoftverek használatáról.
  • Ügyfélcentrumunk több mint 18000 ügyfélkérdést válaszolt már meg.
  • Olyan referenciákkal rendelkezünk, mint a Michelin, Alcoa, Coloplast, GE vagy a Linamar és a Teqball.
  • 2016 óta Oktatási Központunkban több mint 600 cég munkatársát tanítottuk és 3 800 oktatási napot tartottunk.
  • Támogatjuk a hazai oktatási intézményeket, 12 egyetemmel, 18 szakképzési centrummal és 60 középiskolával állunk kapcsolatban országszerte.
  • 7 000+ SOLIDWORKS szoftver licencet juttattunk el az oktatási intézményekbe.
  •  3 sikeres Országos SOLIDWORKS Diákversenyt tartottunk
  •  3 magyar nyelvű SOLIDWORKS oktatási könyvet adtunk ki.
  • YouTube csatornánkon több, mint 200 magyar nyelvű videóval segítjük a SOLIDWORKS felhasználókat.
  • Tevékenységünk a SOLIDWORKS képviseletében kiterjed a szakmai ügyféltámogatásra, oktatásra, adatkezelő rendszerek kiépítésére, tervezési feladatok fel- és átvállalására illetve különböző szoftveres vizsgálatokra.

A SOLIDWORKS piacvezető és a legtöbb integrált megoldást nyújtó szoftverrendszer. A CAD szoftver mára egy termékcsaláddá nőtte ki magát, ami a gépészeti tervezésen és szimuláción túl, többek között tartalmaz elektromos tervező, adatkezelő, gyártásközi és -végi, minőségellenőrző, lapmentes műhelyrajz készítő, renderelő és technikai dokumentációkészítő modult. A CAM szoftverekkel pedig a gyártási folyamatok optimalizálását és felgyorsítását tesszük lehetővé ügyfeleink számára.


Köszönjük, hogy Partnerei lehetünk a műszaki megoldásai megtalálásában!

Legalább 3 karakter szükséges a kereséshez!
Érdeklődik megoldásaink egyike iránt vagy csak kérdése van?
Vegye fel velünk a kapcsolatot és tanácsadónk készséggel segít eligazodni vagy megválaszolni kérdéseit. Témák, amiben leggyakrabban keresnek minket: Szoftver bemutató, próbaverzió, tanácsadás, képzés információk, stb.
Személyes egyeztetés kérése
Az Ön SOLIDWORKS partnere