Hogyan tervezhetünk meg egy láncot egy SOLIDWORKS alkatrészben? Két módszert mutatunk be ebben a bejegyzésben és mindkettőben a “Curve Driven Pattern” funkciót használjuk.
Szilárdtestek mozgatását/másolását alkalmazva
A lánc első szemét lemodellezhetjük úgy, hogy egy kör alakú profilt söprünk egy zárt egyenes horony profilra. Persze a méreteknek meg kell egyezniük a tervezett lánc méreteivel. Ezzel meg is kapjuk az első szilárdtestet. Most pedig a Test mozgatás/másolás parancsot használva a testet elforgatjuk 90 fokkal, amivel megkapjuk a második szilárdtestet illetve a lánc második szemét. Figyeljünk arra, hogy kijelöljük a Másolás opciót a Test mozgatás/másolás parancs alatt, mert különben az első test új helyre lesz mozgatva és nem fogja legenerálni a második testet.
Most egy görbével meg kell határoznunk a útvonalat vagy a láncminta irányát. A görbét megrajzolhatjuk a Szplájn pranaccsal vagy vonalak és ívek kombinációját alakíthatjuk át szplájnná a Szplájnba illeszt paranccsal. Az alábbi képen egy minta görbe látható:
Végül a "Curve Driven Pattern" (görbe által vezérelt minta) parancsot használva befejezzük a lánc modellt. Az irányított görbével úgy módosíthatható a lánc alakja, ahogyan csak szeretnénk. Ha a parancs alatt az alakzat tulajdonságok közül a “Tangens görbévé” opciót választjuk kiegyenlítési módszerekből, akkor még jobb eredményt kapunk.

SOLIDWORKS Flex funkciót használva
A másik módzser, hogy kihasználjuk a SOLIDWORKS Flex funkciójának előnyeit úgy, hogy megfordítjuk az első lánszemet és mithaként használjuk a lánc elkészítéséhez. ebben az esetben csak egy testet kell elkészítenünk, hiszen ugyanazt használjuk a görbe során csak elforgatjuk. Az alábbi képen a Flex funkció alkalmazását láthatjuk és az ezzel készült láncot fotórealisztikus effektekkel:
forrás: SolidWorks blog Híreink
2025.11.18.
30 év SOLIDWORKS innováció – a jövő tervezése az EuroSolid Tech Day-en
2025.09.16.
CNC.hu - 30 éve formálja a tervezés világát a SOLIDWORKS – EuroSolid Tech Day
2025.03.17.
CNC.hu - 3DEXPERIENCE World 2025: Három nap az innováció jegyében – nézze vissza a rendezvény élő közvetítését és az összefoglalókat!
2024.09.10.
CNC.hu - Egyszerű felületmodellezés a 3DEXPERIENCE rendszerrel